CSAPATUNK

Batári Belényesi Éva vagyok a Magical Baby Spa egyik alapítója. 2021-ben a férjemmel elhoztuk Magyarországra a Baby Spa-k különleges világát.
Hónapok teltek el a kutatással, az információgyűjtéssel és a saját fürdőnk megvalósításának gondolatával. Egy innovatív vízió, rengeteg munkaóra és a személyes küldetésünk gyümölcse a központ megléte.
A mozgás és a sport mindig is fontos szerepet töltött be az életembe.
Már több mint 10 éve foglalkozom személyi edzésekkel, pre és rehabilitációval és az egészséges életmóddal.
Kislányaim születéséig a 6 éves kor fölötti korosztállyal foglalkoztam. Majd gyakorló anyukaként jöttem rá, hogy mennyire fontos, hogy figyeljünk a csecsemők és kisgyermekek mozgásfejlődésére.
Mozgásterapeutaként már akkor is tudtam, hogy a kisbabáknak is szüksége van a rendszeres tornáztatásra.
Én is mint minden tudatos anyuka a legjobbat szerettem volna a gyerekeimnek ezért elkezdtem utána járni a lehetőségeknek.
Nagyon sok információt találtam az interneten, voltak köztük hasznosak is de sajnos rengeteg olyannal találkoztam, ahol nem szakemberek foglalkoznak olyan témával, amihez nagyon sok tanulás, tudás és szakmai tapasztalat szükséges. Ez az idő múlásával jobb nem lett, sőt a Social Media nagyiramú elterjedésével egyre nehezebb eligazodni.
Ezeken felül a felgyorsult, rohanó világban egyre rosszabb a mozgáshoz való viszonya az embereknek, egészségügyi állapotuk romlása már kisgyerekeknél is megfigyelhető.
A fent említett tényezők is hatással vannak a kötődő nevelés háttérbe szorulására, ami pedig az érzelmi biztonság hiányához vezet.
Összeségében tehát a nem megfelelő szakemberek jelenléte, a közösségi média eltorzult nyomása és a sok fajta mozgásfoglalkozás lehetősége megnehezíti az anyukák, apukák számára azt, hogy a legjobb döntést hozzák a kisbabáik egészséges fejlődése érdekében.
Megálmodtunk egy olyan helyet, ahol minden korosztály megkapja a megfelelő odafigyelést.
A Dunakanyar Mozgásszigetben helyet kaptak különböző gyermekfoglalkozások, felnőtt személyi és rehabilitációs edzések, és maga a Magical Baby Spa is.
Szerettünk volna egy olyan helyet ahol a kisbabák és szüleik megfelelő szakemberek segítségével egy biztonságos környezetben megtanulhatják, hogy mennyire fontos az első egy év és, hogy miképpen tudnak segíteni gyermekeiknek a kezdeti nehézségekben, legyen szó egy hasfájásról vagy növekedési ugrásról.
A Magical Baby Spa programja nem csupán egy wellness szolgáltatás nyújt a babáknak, ez ennél jóval több. A Magical Baby Spa program elkészítése során számos szakemberrel konzultáltunk. Van közöttük gyógypedagógus, TSMT terapeuta, rehabilitációs tréner, konduktor, gyógytornász, korai hidroterápiás szakember is.
A nálunk töltött idő alatt végig kísérjük a babák mozgásfejlődési szakaszait, jelezzük, ha valami nem megfelelő, segítünk a kompetencia határainkat betartva.
Mindennap azon dolgozunk, hogy javítsunk az emberek életminőségén.
A Dunakanyar Mozgássziget egy meghitt oázis, ahol mindenki megkaphatja a prevenciót, egészséget, fejlődést, rehabilitációt, a kikapcsolódást és a békét.
Velem itt a Dunakanyar Mozgássziget – ben találkozhattok.

ÍRJ NEKÜNK!

Elérhetőségeink:

info@magicalbabyspa.hu

2120 Dunakeszi, Fő út 129.

+36 70 601 4486

Nyitva tartás:

  • Nézd meg az időpontfoglalás menüpontot

Parkolás:

Az épület mellett és a szomszédos utcákban ingyenes parkolási lehetőség van.

magical baby spa
magical baby spa
magical baby spa